Lázár Vilmos aradi vértanú 200 éve született
Kétszáz éve, 1817. október 24-én született Lázár Vilmos honvéd ezredes, az 1848-49-es szabadságharc leverése után kivégzett 13 aradi vértanú egyike. Érdekesség, hogy jóllehet a köztudat így tartja számon, mártírtársaival ellentétben nem volt tábornok: a császári udvar bosszúja azért sújtott le rá, mert a szabadságharc alatt önálló seregtestet irányított. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:
Vagyontalan, örmény származású nemesi családban született a bánsági Nagybecskereken (ma Zrenjanin - Szerbia, Vajdaság). Tizenhét évesen kezdte katonai szolgálatát a 61. és a 34. gyalogezredben, majd a Ferdinánd császár 1. számú huszárezredben hadnagyi kinevezést nyert. 1843-ban rangjáról lemondott, megnősült, és feleségével, Reviczky Mária bárónővel zempléni birtokukra vonultak vissza gazdálkodni, 1847-ben az Első Magyar Központi Vasút főpénztárnoka lett.
Az 1848-as forradalom után jelentkezett a honvédseregbe, s október 19-én a győri 39. honvédzászlóalj főhadnagya, november 13-án az első utász zászlóalj századosa lett. 1849 januárjától Perczel Mór hadtestében teljesített szolgálatot, februártól őrnagyi rangban a hadtest parancsnokságát átvevő Répásy Mihály tábornok segédtisztje volt. Tábornoka képviseletében volt jelen a március 3-i tiszafüredi gyűlésen, ahol Görgey Artúr a kápolnai csata után kikényszerítette a lengyel fővezér, Henryk Dembinski lemondását.
Április 5-én a Bereg, Ung, Ugocsa és Zemplén vármegyékben állomásozó csapatok parancsnokának nevezték ki, feladata a galíciai határ biztosítása volt. Április 27-én, a Kassán szerveződött felső-magyarországi hadtest e csapatokból kialakított dandárjának parancsnoka lett, június közepétől hadosztályparancsnokként vett részt az orosz fősereg elleni harcokban. Józan, nyugodt és bátor tisztnek bizonyult, s július 16-án alezredessé léptették elő.
A szabadságharc utolsó, vesztes csatája, a temesvári ütközet után a Kossuth által kinevezett fővezér, Bem tábornok ezredessé léptette elő, és a felső-magyarországi hadtest maradványaiból alakított IX. hadtest parancsnokságával bízta meg. Lázár a folyamatosan apadó sereggel Lugos irányába vonult vissza, s miután hírét vette, hogy a főparancsnok Görgey augusztus 13-án Világosnál az oroszok előtt letette a fegyvert, augusztus 19-én Karánsebesnél hadteste mintegy 4600 főnyi maradványával kénytelen volt a császári csapatok előtt kapitulálni. (Ugyanekkor és ugyanitt tette le a fegyvert Dessewffy Arisztid X. hadteste.) Lázárt a harcok befejeztével először Temesvárott őrizték, ahol felesége meglátogathatta, s utána Aradra is elkísérte.
Görgey abban reménykedett, hogy - mivel az oroszok előtt tette le a fegyvert - a cár és fővezére közbenjárnak a bécsi udvarnál a korábban a császári és királyi hadseregben szolgált honvédtisztek életéért. A cár el is küldte fiát, Sándort Bécsbe, de a fiatal császár, I. Ferenc József hallani sem akart amnesztiáról, kegyelmet egyedül Görgey kapott, akit Karintiába internáltak.
Augusztus 26-án Haynau táborszernagy utasítására Aradon a cs. és kir. rendkívüli hadbíróság megkezdte 13 honvédtábornok és Lázár Vilmos ezredes perének tárgyalását. Lázár az ítélethirdetés előtt bizakodott a kegyelemben, de felkészült a legrosszabbra is. A haditörvényszék végül valamennyi vádlottat - Lázáron kívül Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt - kötél általi halálra ítélte (az időközben elborult elméjű Lenkey János elleni eljárást megszüntették, ő börtönében halt meg 1850. február 9-én). Négyük - Lázár, Dessewffy, Kiss Ernő és Schweidel - ítéletét "kegyelemből" a katonatisztek esetében szokásos "lőporra és golyóra" változtatták, Lázár esetében azt vették tekintetbe, hogy a császári hadseregnek adta meg magát, és csak a szabadságharc utolsó napjaiban lett ezredes. Az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, Batthyány Lajos grófot egy külön perben ítélték halálra.
A kivégzésekre 1849. október 6-án - a második bécsi forradalom és Latour császári hadügyminiszter meglincselésének első évfordulóján - került sor. Batthyány Lajosnak Pesten kellett a kivégzőosztag elé állnia, a többiek Aradon szenvedtek vértanúhalált. Közülük az első a harminckét éves Lázár Vilmos volt, akit reggel fél hatkor lőttek agyon a vár északi sáncában. Kivégzése előtti éjjel ezt írta a szeretett feleségének: "Adj gyermekeink mindegyikének, ha kilép a világba, egy emléket tőlem, előjeléül annak, hogy az, aki becsületesen és tisztán élte egész életét, nyugodtan bír meghalni, ha ártatlanul is, mint én." Özvegye élete végéig ápolta és őrizte férje emlékét, és többször is megkísérelte megszerezni mártír férje holttestét, de nem járt sikerrel. Lázár Vilmos maradványait 1913-ban találták meg az aradi vár sáncában, végső nyughelyet ő is az emlékoszlop sírboltjában lelt.
Az aradi vértanúk kivégzésének napját 2001-ben kormányrendelet nyilvánította nemzeti gyásznappá. Idén október 5-én a nagybecskereki székesegyházban, ahol Lázár Vilmost megkeresztelték, az emlékére állított domborműnél 15. alkalommal rendezték meg a Légy híve rendületlenül című hangversenyt.
